A község története

Lénártfalva község területe a legrégebbi időkben

Községünk történeti fejlődésében hasonló társadalmi és geopolitikai tényezők játszottak főszerepet, mint a gömöri régió más Sajó menti falvaiban. Régészeti leletek bizonyítják azt a tényt, hogy Sajó völgye már a bronzkorban tartósan lakott területnek számított (ásatások Méhi község határában). A későbbi Gömör ezen régiója az ókor folyamán is különféle ismert, vagy kevésbé ismert törzsek szálláshelyéül szolgált. Egy időre megvetették itt lábukat a kelta kotinok, az ázsiai szarmaták, longobárdok és hunok, de tartósan egyikük sem volt képes ezt a földet megtartani. Gömör déli része, így községünk mai területe is a VII. sz-tól a IX. sz. végéig (803) az avar birodalomhoz tartozott. Az Avar hegemónia megszũnése után a IX. sz. végéig területünk a bolgár kánság határvidékévé vált. A szláv törzsek, Gömör északi részét ugyan megszállták, de a Sajó völgyének középső szakaszát nem tartották uralmuk alatt, legalábbis erről sem tárgyi, sem írásos bizonyíték nem árulkodik.

X-XIII. század

A honfoglaló magyar törzsek a IX. sz. legvégén, vagy a X. sz. elején jelentek meg a Kárpát - medence középső részén.

A nomád életet élő ősmagyarok természetszerűen a legjobb, legmegfelelőbb természeti adottságokkal rendelkező földeket vették birtokukba. Így főképp a sík, vagy enyhén lankás folyók által öntözött dús füvű földeket szerették. Mindezt megtalálták itt a Sajó ölén.

A mai Lénártfalva területe a legkorábbi időktől a későbbi Gömör megye legősibb, kabar elemekkel tarkított legrégibb honfoglaló nemzetségnek a Hanvayaknak volt birtoka. Beletartozott abba a hatalmas földterületbe, amely birtokbavétele után Hanva anyafalutól délre, Abafalván, Krizsánon, Kórógyon, Héten, Gálföldén keresztül a déli borsodi Várkonyig terjedt. A nemzetség időbeli bővülésével a nemzetségi szállásterület is szabályszerűen osztódott. Az osztódásból négy ág vált ki. Az egyik ág a Vencelé lett Szkáros és vidéke, Hont Hanvát, Kozma Lénártfalva vidékét, míg Aba és utódjai Hét, Várkony és Abafalvát kapták jussul.

Írásos emlék ( birtokadományozó oklevél) községünket első ízben 1245 - ben említi, " Terra Lazary" - Lázár földje - néven. Egyes feltevések szerint egy szomszéd településről van szó, amely idővel a XIV. sz-ban ( kb. 1335 körül ) összeolvadt a későbbi Lénártfalvával. Egy másik állítás szerint viszont a falu ősét e településben kell keresnünk. Egy újabb írásos emlék 1290 -ből említést tesz egy "ELEKES földje" nevezetű településről. Ez az Elekes valószínűleg a Hanvay nemzetség egyik tagja volt, ki a község területén nagy földeket birtokolt.

vissza

XIV-XVII. század

Településünk jelenlegi elnevezése a XV. sz. elejéről (1427) származik. Lénártfalva névalakban maradt fenn. Akiről községünket elnevezték, nem volt más, mint egy XIV. sz. elején élt földbirtokos, ki egyben megalapította a Lénártffy (Lénárdfy) kisnemesi dinasztiát, amely kihalásáig, 1548 - ig a falu vezető földbirtokos családja maradt.

Az Anjouk (1308 - 1382 ) és Luxemburg Zsigmond (1387 - 1437) kora gazdasági és kulturális fejlődést biztosított községünk számára is. Lénártfalva gazdasági fejlődését elősegítette előnyös földrajzi fekvése ugyanis főútvonalak metszésében terült el, sőt Gömör vármegye egyik legfontosabb s legmegterheltebb útja, a "publica strata" út haladt itt el. Vásárosok, kereskedők (s katonák is) járták az utakat, hisz a közeli Abafalván már 1393 - tól minden keddi napra vásártartási jogot adományozott Zsigmond király. Ebben az időben településünk már a virágzó falvak közé számított, mivel saját vámja is volt a Sajón.

A lakosság nemzetiségi összetétele a kezdettől fogva, s az egész középkoron át magyar volt. Ezt erősítik meg a XIV. századból származó összeírások, oklevelek is, amelyek különféle privilégiumok biztosításával hatalmazták föl a község úri nemzetségeit. Leggyakoribbak a családi és földrajzi nevek latinul írott magyar alakváltozatai: "In fluvio Sayo … necnon una terrae particulae ARUS … (ÁRUS - kereskedő). 1364 - ben megépült első temploma is sz. Miklós vedőszent tiszteletére, s ezidőtájt él a Miklósfalva (MYKLOSFALWA) megnevezés is , sőt a Kishanva elnevezés is, a közös ős, Hanva tiszteletére. A XV. sz. elején a falu fő földbirtokosa Lénártfalusi Lénárt, majd fia László, s Lénárt unokája Lénártffy János, ki 1427 - 1440 között Gömör megye alispáni tisztségét is betöltötte. Így a Lénártffyak még nagyobb vagyonra tettek szert.

A viszonylag békés időszak (1437) után megyénk területén is megjelentek a husziták. A husziták ittléte nem gyakorolt pozitív hatást a lakosságra. Viszont az igaz, hogy az egyszerű emberek, így főleg a jobbágyok túlnyomó többsége örömmel vette a husziták megjelenését, hisz segítőjét látta bennük, elnyomó birtokosukkal szemben. Egyesek fel is vették a huszita vallást, de amint a csehek eltávoztak megyénkből a huszita tanok terjedése abbamaradt. A XV. sz - ban a Lénártffyakon kívül a faluban birtokol a nemes Abaffy, Csákányi, valamint Putnoky család. Birtokukat többnyire házasság, adomány, vagy örökség útján szerezték. Lénártfalva a XV. sz - ban a Putnoki, majd Sajógömöri járáshoz tartozott, s a maga 8 jobbágy portájával a vidék egyik legkisebb faluja volt.

A XVI. sz. elején a Lénártffyak már a környező falvakban is birtokoltak. Minden valószínűség szerint Lénártfalvi Lénártffy Gáspár volt az utolsó tagja a nagymultú családnak, amely 1548 - ban kihalt. A falu visszaszállt a közös törzs másik családjára, az Abaffyakra.

Sem a Dózsa György - féle felkelés, sem Mohács katasztrófája nem hagyott mélyebb nyomot a falu életében. A Sajó mentén a törökök a XVI. sz. közepén jelentek meg.

(1552, Eger ostroma). A török többször felperzseli a falut, s egy jó időre 1566 után elnéptelenedik. A lakosságot a török igen hosszú rábeszélés után, békesség igéretében tudja csak visszacsalogatni. Így a XVI. század végén már újból folyik némi gazdálkodás a faluban. A török időkben falunk a füleki szandzsák, rimaszécsi körzetébe tartozik. A törökön kívül a falu urai még az Abaffyak. A XVII. sz. elejétől már nem csak a törökök ellen kell védekezni a lakosságnak, hanem a környékbeli végvárakban a török elleni védelem céljából telepített császári zsoldos katonák ellen is, akik nagy pusztítást végeztek a környék lakosságában.

A Habsburg - ellenes felkelések (Bocskai, Bethlen, Rákóczi, Thököly hadai) a portyázó labanc és kuruc csapatok az egész XVII. sz. folyamán pusztítják a vidéket. 1672-ben Nagy Ádám kuruc vezér csapataival megrohanta Lénártfalvát. Feljegyzések szerint: "…. A pogány török sem cselekedett rajtunk soha oly rettenetes prédálást….. ollak vagyunk, mint az ágon ülő madár, a sok prédálás miatt maholnap csak nézzük s várjuk, mely órákban essék megfutamodásunk." Mindezt betetőzte az 1683 - ban megyénk területén is átvonuló Bécs felmentésére siető lengyel seregek pusztítása.

A XVII. században a következő családok lakták a községet : Pásztor, Oláh, Szarka, Csóthó, Arany, Budosó, Vargha, Tóth, Csízi, Kovács, Kutas, Nagy, Diák, Szekeres, Korpás, Molnár, / Dósa /, Babús. Egyes családok, így a Molnár / Dósa/ , Kovács és Babús családok nemesi levelet is kaptak az uralkodótól, ún. " Hétszilvafás" (birtok) nélküli nemesi címet.

XVIII-XIX. század

A háborúk elültével (az utolsó a Rákóczi - féle felkelés 1703 - 1711) a politikai helyzet lassan konszolidálódik.

A XVIII. sz. nagy gazdasági és társadalmi változásokat hozott. A felvilágosult abszolutizmus idején újra beindul, s működik a Sajón lévő vámhelyiség. Újjáépülnek a gazdasági és egyházi épületek (katolikus templom 1747, református 1799). A falu legnagyobb birtokos családja továbbra is az Abaffy család. A lakosság létszáma eleinte csak lassan növekszik, mivel gyakran felüti fejét a kolera és a pestis, amint az történt 1709, 1711, 1740 - ben is, amikor a lakosság 2/3- a elpusztult. A nemzetiségi összetétel az újkorban is színmagyar ötvözetű. Ezt az egészen a XX. sz -ig használt dűlőnevek is alátámasztják. Úgy mint például : Fenn járó, Csízrehordó, Fel erdő, Nagy és Kis pallag, Hácskóra járó, Urak szöge, Homok, Veres oldal, Csízi had, Töviskes stb.

A lakosság állattenyésztésből, földművelésből és gyümölcstermesztésből élt.

A XVIII. század legnagyobb gömörkutatója a tudós Bél Mátyás, híres munkájában a latinul írott Notitia Hungaricae novae historico - geographicájában (1735) ekképp jellemzi Lénártfalvát s lakosságát: " a Sajó partján fekszik, azon út mentén, amely összeköti Rimaszombatot Putnokkal. Földjükön minden megterem, rétjük termékeny, de a környező erdők elhanyagolt állapotban vannak. Az egész falu házai a Sajóparton vannak, szinte követik a házak a Sajó folyását. A lakosok közt nagyon dívik a méhészkedés. A falu földesura Abaffy (úgy) a Sajón keresztül építetett egy hidat, ami segítségével kényelmesen át lehet kelni a folyón, de ha a Sajó kiömlik (megárad ), bizony az átkelés elég veszélyes."

1785 - ben falunkat már 61 család lakja, s lélekszáma 345.

A cigányok 1731 - ben jelentek meg a faluban, s ez a Váradi, majd 1744 - ben a Balaj család.

A Sajón lévő vámhelyiség még a XIX. sz. elején is működött az Abaffyak tulajdonában. A falu birtokosa az Abaffy család, egészen kihalásáig.

1827 - ben borzalmas tűzvész pusztított a faluban, melynek következtében a házak 2/3 - a leégett.

Az 1848 - 49-es forradalom és szabadságharc vívmányai községünket is elérték - így a földtulajdonok némi rendezését és a jobbágyság eltörlését.

Gömörben is a parasztok lázadoztak a törvények be nem tartása végett, több településen nyílt lázadás tört ki a földesúr ellen, az uraság önkényeskedéseivel szemben. Lénártfalva lakossága összefogva a szomszédos Abafalva népével fellázadt akkori földesura Abaffy Károly, és királyi tanácsos fia Abaffy János Gömöri alispán ellen. A földesúr katonaságot küldött ellenük, akik kegyetlenül léptek fel a fegyvertelen parasztok ellen. Többjüket börtönbe is vetették. Büntetésük 3 - 6 hónapig tartó fogság volt. A demokratizálódási folyamatnak azonban útját már nem lehetett állni.

A XIX. sz. közepén Magyarország híres történésze Fényes Elek nagy munkájában a két kötetes Magyarország geographiai szótárában így jellemzi Lénártfalvát :

" … magyar falu Gömör vármegyében Bánréve helységgel határos, Rimaszombattól Putnok felé vivő országúton, a Sajó vize mellett. Rónaságon fekszik. Díszesíti a helységet Abaffy János úri laka. Lakosok száma 459, néhány lelket leszámítva reformátusok s eredet szülte magyarok. Van 6 2/8 úrbéli, 13 5/8 majorsági telek, 6 majorsági jobbágy, 29 zsellér, 3 lakó, 256 hold erdő. Szántóföldje bőven megterem mindent, rétje jó s elegendő takarmányt ad, birtokolja Abaffy János és Jankovics Antal urakon kívül a ns. Molnár és Babús család."

Az osztrák - magyar monarchia alatt a lakosság létszáma 500 - 600 között ingadozott. Községünk ekkor a putnoki járásba tartorzott, adóhivatala és postája Tornalja volt. A kálvinista hitet valló lakosok a hanvai anyaegyházhoz tartoztak, míg a római - katolikusok Velkenyével egyetemben a Sajópüspöki anyaegyházhoz.

Nagy forradalmi újítást hozott a vasút beindulása, 1873. szept. 10 - én a Bánréve - Fülek vonalon, majd 1874. május 1 -jén a Bánréve - Rozsnyó szakasz megnyitása is megvalósult. Vasútállomása községünknek 1920 - ig nem volt, addig a falu lakossága Bánrévén szállt vonatra. Falunkban négyosztályos elemi iskola is működött, egyik ismert tanítója a századfordulón oktató Mares János volt, ki a megyei tanügyi bizottság tagja, valamint lelkes ápolója s támogatója volt a helybéli kultúrának.

XX. század

Ebben a században községünk lakossága talán legviszontagságosabb évtizedeit élte meg eddigi történelme során.

A két világháború, az államhatárok instabilitása a gazdasági válságok, kitelepítések, rendszerváltások aktív idõszaka következett. Nemhiába emlegették a monarchiát megélt öregek " a békés, boldog békeidőket" - ez azonban már a múlté volt.

1906 - ban falunk nevét a királyi magyar belügyminiszter a 3.089 II II.c. rendeletével

Sajólénártfalvára változtatta. Ekkor már van a lakosságnak bejegyzett cégű fogyasztási és értékesítési szövetkezete. 1910 - ben a falu össznépessége már 559 fő, annak ellenére, hogy 1904 - 1914 között többen "szerencsét" próbálnak az óceán tulsó felén, s kivándorolnak Amerikába. A lakosság nagyobbik fele református hitű, míg kisebbik fele római - katolikus. 1907 - ben megépül a ma is használatban lévő református templom, neogótikus stílusban (az építkezést Szilvássy Ferenc - régész - építész vezeti) . A katolikus " kisebbség " egy új kápolnát kap, amely a két világháború között épült fel a Fodor - Inzsák család adományaiból, s Szent Anna tiszteletére föl is szentelik. A falubírói tisztséget a Dósa Molnár család, valamint a Csíziek bírják többnyire 1945 - ig. A település legnagyobb birtokosa özvegy Abaffy Mária (Fodor Ágostonné), akinek nagy birtokain kívül "csinos úrilaka" is van Lénártfalván. A faluban szép jószágokkal rendelkezik még a "hanvai remetének" becézett Hanvay Zoltán, valamint az Inzsák és Fodor család. A faluban református egyházi olvasókör, énekkar valamint gazdakör is működik. Az I. világháború után a falu lakossága örömmel üdvözli a Magyar Tanácsköztársaságot. 1919 januárjában vidékünket megszállják egy időre a cseh légionáriusok. A Magyar Vörös Hadsereg kudarcai, Trianon katasztrófája után községünk Csehszlovákiához kerül. Megépül vasútállomása és a Csehszlovák határőrségnek szánt kaszárnya. Az I. CSK alatt falunk a feledi járáshoz tartozik Linkartovce név alatt. A két világháború között községünk társadalmi élete fejlődik. 1938 novemberében a Müncheni egyezmény értelmében falunk Horthy Miklós Magyarországához kerül. Ez az időszak 1944. dec. 18 - ig tartott. Községünk visszanyerte eredeti nevét is, újból Sajólénártfalva néven szerepel. A faluban izraelita kisebbség is élt. Ezek voltak a Hämlick (vendéglő , cipőüzlet ), Kretsch (kocsma), és Laufer (tejfeldolgozó, rőfös áruk) családok. A nyilasok hatalomátvétele után ezeket a zsidó családokat is deportálták. A nyilasuralomnak a "Vörös és Román Hadsereg" vetett véget 1944. dec. 18. - án, amikor falunkat elfoglalták. 1945 - 1948 között a falu élén komiszárok álltak, akik egyben a lakosságcsereakciók intézésében is részt vettek. A roma népesség a falun kívül lakott. Ezek voltak a Porteleky, Váradi és Páko családok (Gátkapun túli terület) .

1948 - után a népi demokrácia majd a Csehszlovák Szocialista Köztársaság (1960 ) alatt megkezdődött községünk dinamikus társadalmi, kulturális és szociális fejlődése. Renoválódtak a hivatali és gazdasági épületek, valamint az utak. 1953 - ban megnyitották az óvodát, 1956 - ban a helybéli 4 osztályos alapiskola épülete is renoválódott. 1957 - 58-ban a " Z akció" keretén belül megnyitották az egészségügyi központot, s a postahivatal is új helyiséget kapott. Még 1952 - ben felújították (modernizálták) Lénártfalva villanyvezetékeit és bevezették a nyilvános világítást. Az 1952 - től 1977 - ig terjedő időszakban a falu lakói hatvan új épületet építettek és 26 -ot felújítottak. 1976 - ban átadták a Sajón lévő új hidat. A Lénártfalvi határátkelőhely 1982 - ig mũködött, majd Szentkirályra helyezték át. A HNB élén 1952 - től Privacsek János állt, őt Harnócz Richard váltotta föl. A község lakossága a szolgáltatásokban, a Csehszlovák Államvasutaknál valamint a mezőgazdaságban dolgozott ( EFSZ ).

1952. aug. 20-án lassú és nehéz "vajúdás" után megszületett Lénártfalván az Egységes Földműves Szövetkezet. A szövetkezet akkori elnöke Molnár G. István lett. Molnár G. Istvánt az elnöki székben Rákosi János váltotta föl, őt követte Tóth Lajos, majd ismét Rákosi Jánost választotta elnöknek a tagság. 1964 - ben a Lénártfalvi szövetkezet élére Madarász Sándor került.

1971 - ben a Lénártfalvai, Velkenyei és Csízi szövetkezetek (1975 -ben Hanva is) összevonásával megalakították a Lénártfalvai Vörös Csillag Egységes Földműves Szövetkezetet, amely a Rimaszombati járás egyik legjobban prosperáló szövetkezete volt. A 80 - as években bekövetkező általános hanyatlás következtében széthullott, majd Lénártfalvi részét a Szentmiklósi RT vette birtokba 10 évre.

Az 1989 - 90 -es "rendszerváltás", az egy politikai párt dominanciáját megszüntető rendelkezések utat nyitottak egy demokratikusabb, plurális társadalmi közösség kialakulásához.

Utoljára frissítve: 2021-12-03 15:25:09

Létrehozva: 2021-12-03 15:25:09