Színvonalas és jóhangulatú verseny volt


Június első hétvégéje az önkéntes (amatőr) tűzoltók nagyszabású versenyét hozta. A község polgármesterének Rákosi Jánosnak és az önkormányzatnak nagy kihívást jelentett a körzeti verseny megszervezése, hisz közel harminc csapat ( felnőtt, ifi és női csapatok ) nevezett be a versenybe.



A szeszélyes időjárással, kiadós esővel érkező szombat délelőtt bizony még nehezítette is a szervezők és a versenyzők helyzetét. Azt viszont, hogy az önkéntes alapon évtizedek óta szerveződő és fennálló tűzoltás mennyire fontos még a profik szempontjából is bizonyítja tény, hogy jelenlétével megtisztelte a rendezvényt a Tűzoltó és Életvédő Szövetség járási igazgatóságának parancsnoka Július Beracko is.


Mint minden hasonló versenyen itt is a 7+1 fős csapatok tűztámadásban és a tűzoltók mumusának tartott stafétafutásban mérték össze felkészültségüket. A technika állapota, a fizikai és pszihikai felkészültség, a gyorsaság és ügyesség döntött és bár voltak olyanok, akiknek a diszkvalikálás jutott osztályrészül azért mindenki jól szórakozott. Szoros versenyben végül a hanvai amatőr csapat vitte el a legjobban csillogó serleget. Az ezüst színű ezúttal a méhi legénységnek jutott, míg a harmadik dobogós helyen a sajólenkeiek végeztek. A gyengébb nem képviselői szintén érdekfeszítő csatározását ezúttal a sajórecskeiek nyerték a velkenyei és a hazai lénártfalvai lányok előtt. Győztesekről és vesztesekről annál inkább is nem lehet beszélni, mert a gondos szervezőknek köszönhetöen minden csapat ajándékot kapott.
Bizony megérdemelt volt a finom gulyás és frissítő, amelyet a házigazdák nagy körültekintéssel készítettek el a közel háromszázfős vendégseregnek. A borús esös idö ellenére mindvégig jó hangulatú volt az egész rendezvény, mert a helyszínen volt a rimaszombati Sobotienka fúvószenekar. Lévay Tibor zenészei mindvégig a jó hangulat csiholói voltak.



Forrás : oli


Utoljára frissítve: 2021-11-15 11:18:11

Létrehozva: 2021-11-15 11:13:04

Műszaki üzemeltető


G-Net s.r.o.

M.R. Štefánika 5670/62

979 01 Rimavská Sobota

IČO: 44 553 005

E-mail: teledom@gemernet.sk

Tel.: 047/222 44 44

Web: www.gemernet.sk

Lénártfalva


Obecný úrad

Lenartovce 97

980 44, Lenartovce

IČO: 00 318 892

E-mail: info@lenartovce.sk

Tel.: 047/559 32 11

Web: www.lenartovce.sk

Kalendár