Ütemesen araszolnak előre


Lénártfalva – Az egyáltalán nem mondható, hogy alszik a község és megállt az élet. Ugyancsak hangos volt szeptember 8-án a vadonatúj szabadtéri színpad, amit a nyár folyamán önerőből, vagyis az ösztönző munkavégzésben szerepet vállaló helybéli munkanélküliekkel készítettek.

Mintegy százezer koronába került a létesítmény, melynek deszkáit először egy magyarországi sztárvendég Balázs Pali avatta fel. Rákosi János polgármester szavai szerint  a sportpálya szomszédságában felépült kinti teátrum a jövőben is szolgálja majd a közszórakozást és a falusi rendezvényeket.
Közben a falusi orvosi rendelő épülete is felújítás alatt van. A tetőjavítás és az ablakok cseréje van folyamatban, amit a falu kasszájából terveznek ezévben befejezni. A polgármester információi szerint, úgy tervezik, hogy a jövőben az orvosi szolgáltatásokat bővítenék, vagy gyermekorvosi vagy nőgyógyászati rendelőt szeretnének nyitni.
Sikerrel pályáztak a megfigyelő kamerarendszer kiépítésére is. Bár a kért összegnek (350 ezer) csak egy részét kapták meg, vagyis 100 ezer koronát - ez elég lesz arra, hogy a kezelőpultot és irányító központot kiépítsék és egy kamerát fel tudjanak szerelni, ami a legforgalmasabb utcaszakaszt pásztázza majd.
Mindezen túl folyamatban van a tűzoltó szertár felújításának előkészítése is. Jelenleg már a tervdokumentációkon dolgoznak a szakemberek. Ugyancsak az utolsó simításoknál tart a tíz lakósejtes szociális épület dokumentációs előkészítése is. Mindkét akciót valószínűleg az elkövetkező évben realizálják.
A távolabbi jövő terveiről is szólt még a falu első embere: a „Modern iskola” pályázati konstrukcióban a helyi alapiskola felújítását és részbeni átépítését szeretnék megvalósítani. Továbbá intenzíven dolgoznak a környékbeli községekkel azon, hogyan tudnának bekapcsolódni az INTERREG III. EU-s pályázati konstrukcióba, mely a határmenti térségek nemzetközi együttmúködésének teremtheti meg a pénzügyi hátterét.
- opey -










Utoljára frissítve: 2021-11-15 11:20:15

Létrehozva: 2021-11-15 11:16:37

Műszaki üzemeltető


G-Net s.r.o.

M.R. Štefánika 5670/62

979 01 Rimavská Sobota

IČO: 44 553 005

E-mail: teledom@gemernet.sk

Tel.: 047/222 44 44

Web: www.gemernet.sk

Lénártfalva


Obecný úrad

Lenartovce 97

980 44, Lenartovce

IČO: 00 318 892

E-mail: info@lenartovce.sk

Tel.: 047/559 32 11

Web: www.lenartovce.sk

Kalendár